Minden héten törekedtem a heti 3-4 nap edzésre. Az ételt nem
változtattam, maradt a napi 2 szeri étkezés, de egészségesnek nem mondanám,
viszont nem készételre kell gondolni. Fogyasztottam kenyeret, lisztet és
cukrot. Ez a bőrömön látható is, mert kirügyeztem. Sokkal táskásabb a szemem,
és fáradtabb is vagyok, mint mikor betartottam a helyes táplálkozást. Egyelőre
nem tudok változtatni az ételek megválogatásában, azt eszem, amit a családom
többi tagja. Nem híztam, és szerintem nem is fogytam. A vízfogyasztásom nagyon
lecsökkent, a bőröm evégett sokkal szárazabb. Sőt az ajkam kicserepesedett, és
megjelent rajta a herpesz is.
Természetesen
mindennek oka van, változást pedig egyelőre nem várható, tehát folytatom az
edzéseket, kevesebb ételfogyasztással, általam kreált, szénhidrátban közepesen
gazdag étellel.
Az újév első hetében érezhetően jobb lett az egészségi állapotom,
így újult erővel neki álltam edzeni, mely tartott a hónap második hetéig. Sikeresen
összeszedtem ismét egy elég ronda náthát, amitől levegőt alig bírtam venni. Január
második felében, próbáltam magam rendbe hozni, de makacsul ragaszkodott hozzám
a nátha, és még most sem mondhatom magam teljesen gyógyultnak. Az orrcsepp hatásosnak
bizonyult, tehát az edzést folytattam. Elsősorban próbáltam fix ismétlés
számmal, súlyzós edzéseket beiktatni. Ehhez a 15kg. gyermekem is felhasználtam.
Guggolásokat, haspréseket, karedzéseket csináltam.