Lehet érzem a tavaszt, vagy csak a jó idő teszi, de egyre erősebb a késztetés, hogy bizony megcsinálom. Az utóbbi napokban sokat gondolkodtam azon mi az amit elrontok. Elsődlegesen a kitartásommal van a próbléma. Jelenleg a Hiit edzéseket csinálom, és a 16 napnál tartok a 30-ból. Előző bejegyzésemnél rögzítettem a napokat. Az étkezésemmel is próbléma van, amin egyenlőre nem tudok változtatni, legfeljebb csökkentek a bevitelen. A folyadékfogyasztásom siralmas, tehát ismét mérnem kell mennyi is csúszik le egy nap. Mivel közel a 40-hez, már kevésbbé gyors az anyagcserém, ezért kardióval megpróbálom kicsit felgyorsítani. Nem hiszem, hogy vékonyabb leszek, mert tömör gyönyörként feszítek, de a bőrőm feszessége lényegesen meg fog változni. Előfordul, hogy a következő fél év alatt ismét nem lesz nagy változás, mert vannak testrészeim amik már nem lesznek vékonyabbak. Ide sorolnám a csipőm, combom, vádlim, mell alatti részt. Viszont a pocak, hát, kar még formálásra vár, és bizom benne, hogy centikben is mérhető lesz a változás. Utóbbi részekre fogok erősebben összpontosítani. Több súlyzós edzés, és kardió.
A 30 nap teljesítésével elkezdek egy új kihívást, ami ismét 30 nap lesz. A választásom Melissa Bender-re eset:
Melissa Bender: http://www.youtube.com/user/mdloughy?feature=watch
1nap:http://www.youtube.com/watch?v=pK_8mSpYjx8&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g&feature=share&index=6
2nap:http://www.youtube.com/watch?v=SGd2EIFyFlg
3nap:http://www.youtube.com/watch?v=aQNXadL3fIU
4:nap:http://www.youtube.com/watch?v=TshzuGz05S4
5:nap:http://www.youtube.com/watch?v=vPo1UKg680g Joga
6nap:http://www.youtube.com/watch?v=MnP6N1sdTow&list=TL-aiNcB4Nk0SqdAifW4jUpDImnMogFQe-
7nap:http://www.youtube.com/watch?v=D8jr05VpMiw&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
8nap: http://www.youtube.com/watch?v=dW5qNfTdD_c&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
9nap:http://www.youtube.com/watch?v=qX3uBI9WUlg&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
10nap:http://www.youtube.com/watch?v=geT1tuFqwYg&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
11nap:http://www.youtube.com/watch?v=0x8PvDxxCCc&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
12nap:http://www.youtube.com/watch?v=5W6EDRuyGFQ&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
13nap:http://www.youtube.com/watch?v=ib9J9ABmYFo&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
14nap:http://www.youtube.com/watch?v=21WbJFGxhNA&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
15nap:http://www.youtube.com/watch?v=4iBBrLqj-0Y&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
16nap:pihenőnap (végre)
17nap: http://www.youtube.com/watch?v=4dk1HYQAvsA&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
18nap:http://www.youtube.com/watch?v=CO1-HUIPNfQ&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
19nap:http://www.youtube.com/watch?v=SL3XoIDrMfw&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
20nap:http://www.youtube.com/watch?v=J6YmjUOV7vc&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
21nap:http://www.youtube.com/watch?v=y5zsEwxBJSw&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
22nap:http://www.youtube.com/watch?v=RYBOAopbkpQ&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
23nap:http://www.youtube.com/watch?v=_2bH-C2ad7M&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
24nap:http://www.youtube.com/watch?v=uAjhaL-rXrg&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
25nap:http://www.youtube.com/watch?v=LgkGvuxQBsw&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
26nap: http://www.youtube.com/watch?v=MCKX69YW3kg&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
27nap:http://www.youtube.com/watch?v=ASFfleaO6UU&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
28nap: http://www.youtube.com/watch?v=2OlxolsUgAc&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
29nap:http://www.youtube.com/watch?v=WX2byFQVxww&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
30nap:http://www.youtube.com/watch?v=4kdCCHuh00U&list=UUW6EhFcuDNhi9XWMYlxTw5g
A 30 napban 1 pihenőnapot találtam, ami nekem picit kevésnek tünik. A pihenőnapokra szükség van, legaláb heti 1 nap, így a 30 napos kihívás számomra biztos kitolódik. Késöbb jelzem melyik napokon pihentem.
2014. március 8., szombat
2014. február 28., péntek
Február lezárása
A február nehéz hónapnak bizonyult számomra. 2 hét lazsálás,
majd vizsga, és ismét 2 hét leállás. Sem erőm, sem energiám nem maradt az
edzésekre. Persze ez nem jelenti azt, hogy mikor edzésre került sor, nem adtam
bele anyait-apait. Az iskola elveszi minden energiám. Eltelt fél év, és a kitűzött
cél jóval elmaradt az általam tervezettől. Lényegesen stagnáltam, mind súlyban,
mind centikben. Az étkezésem felborult, a folyadékfogyasztásom lecsökkent napi
1 literre. Nem adom fel, de nem is érzem úgy, hogy most van értelme tovább
fotóznom magam havonta. A kitartásom alább hagyott. Szégyen, de eddig
megbuktam. Talán a tavasz beköszöntével kicsit erőre kapok, mert a szürke
hétköznapok, mind a családom, mind engem megviselnek.
Az edzések melyeket végeztem a
youtubon megtalálható.
charliejames1975 néven.
A legutolsó 30 napos kihívást csináltam, melyből eljutottam
a 11 napig.
5.nap:pihenőnap
9.nap:pihenőnap
12.nap:pihenőnap
14.nap:http://www.youtube.com/watch?v=B69trqT8YGI Joga (Helyettesíthető)
16.nap:pihenőnap
19.nap:pihenőnap
21.nap:http://www.youtube.com/watch?v=r73Pv0CIbcc Joga (Helyettesíthető)
22.nap:http://www.youtube.com/watch?v=SjAXo8tSAwM&feature=share&list=UUuY1W4AwhhgkB6rsJBtltUA&index=7
23.nap: pihenőnap
25.nap:http://www.youtube.com/watch?v=nSJDtok6PEU&list=UUuY1W4AwhhgkB6rsJBtltUA&feature=c4-overview Joga (Helyettesíthető)
26:nap: pihenőnap
Joga (Helyettesíthető)
Melissa gyakorlatai nekem jobban tetszenek, ezért mikor a szőszi edz a pihenőidőket kitöltöm Melissa által hasznát 10 perces feladatokkal. A Joga napokon intervall, vagy súlyzós edzéseket csinálok. A 30 napos kihívást nem követem napra pontosan, mert nekem túl soknak tünik a pihenőidő, arra törekszem, hogy 4 nap edzés, 1 pihenőnap legyen. Márciusban ismét újabb kihívás után nézek, és remélhetőleg alakulásom nagy mértékben beindul végre.
Átalakulás képekben.
6 hónap eredménye: Őszintén többet vártam magamtól. A következő 6 hónapban az izomzatra fogok koncentrálni. Nem hinném, hogy karcsúbb leszek, de letisztultabbnak , kicsivel szálkásabbnak szeretnék látszani.
Mell: 99cm 95,5cm
Mell alatt: 83cm 80cm
Derék vékony rész: 83cm 77cm
Derék köldöknél: 91cm 82cm
Derék vastag rész: 93cm 88cm
Csípő: 95cm 94cm
Kar: 29cm 30cm
Comb: 55cm 53,5cm
Vádli: 38cm 37cm
Átalakulás hónapokban.
Méretek:
2013.09.01 2014.03.05.
Kezdés: Fél évMell: 99cm 95,5cm
Mell alatt: 83cm 80cm
Derék vékony rész: 83cm 77cm
Derék köldöknél: 91cm 82cm
Derék vastag rész: 93cm 88cm
Csípő: 95cm 94cm
Kar: 29cm 30cm
Comb: 55cm 53,5cm
Vádli: 38cm 37cm
Feszített
2014. január 31., péntek
Január lezárása
Minden héten törekedtem a heti 3-4 nap edzésre. Az ételt nem
változtattam, maradt a napi 2 szeri étkezés, de egészségesnek nem mondanám,
viszont nem készételre kell gondolni. Fogyasztottam kenyeret, lisztet és
cukrot. Ez a bőrömön látható is, mert kirügyeztem. Sokkal táskásabb a szemem,
és fáradtabb is vagyok, mint mikor betartottam a helyes táplálkozást. Egyelőre
nem tudok változtatni az ételek megválogatásában, azt eszem, amit a családom
többi tagja. Nem híztam, és szerintem nem is fogytam. A vízfogyasztásom nagyon
lecsökkent, a bőröm evégett sokkal szárazabb. Sőt az ajkam kicserepesedett, és
megjelent rajta a herpesz is.
Természetesen
mindennek oka van, változást pedig egyelőre nem várható, tehát folytatom az
edzéseket, kevesebb ételfogyasztással, általam kreált, szénhidrátban közepesen
gazdag étellel.
Az újév első hetében érezhetően jobb lett az egészségi állapotom,
így újult erővel neki álltam edzeni, mely tartott a hónap második hetéig. Sikeresen
összeszedtem ismét egy elég ronda náthát, amitől levegőt alig bírtam venni. Január
második felében, próbáltam magam rendbe hozni, de makacsul ragaszkodott hozzám
a nátha, és még most sem mondhatom magam teljesen gyógyultnak. Az orrcsepp hatásosnak
bizonyult, tehát az edzést folytattam. Elsősorban próbáltam fix ismétlés
számmal, súlyzós edzéseket beiktatni. Ehhez a 15kg. gyermekem is felhasználtam.
Guggolásokat, haspréseket, karedzéseket csináltam.
2014. január 6., hétfő
Január 1 hete
Csökkent az orrfújás, és már levegőt is kapok, így a héten 3-4 napos edzést tervezek.
Csináltam ismét friss képeket, és nem igazán tetszett a látvány. A méreteim is változtak, rossz irányban. 2 hét lazsálás és ünnepi étkezés meghozta az eredményt, szép nagy darab lettem. Van még 8 hónap!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)