2013. december 29., vasárnap

December 4 hete

Ezen a héten sajnos nem történt egyéb, csak prőbálkozás a takonykor, és a rosszullét leküzdésével.

Összegyüjtöttem egy pár edzéskártyát, amit a késöbbiekben ki fogok próbálni.

2013. december 22., vasárnap

December 3 hete

A karácsony hetében erősebben rámozdultam az edzésre. E-héten, 4 napot, fix ismétlésszámmal, és 10-15kg. súllyal edzettem.
Az edzés időtartalma kb.1 óra volt.
3-4-5 körös, és 10-20db. ismétlésszámmal.

Gyakorlatok: a mellékelt kép szerint. Változtatás a tricepsz gyakorlat helyet, bicepsz gyakorlatokat csináltam.


 



Sajnos a hétvégére benyeltem egy elég csúnya betegséget, ami nem járt lázzal, de az infruenza összes tünete jelentkezett. Orrfújás, torokfájás, és teljes testemben erőtlenség. Ennek örömére nem edzettem péntektől.

2013. december 12., csütörtök

December 2 hete



A hétvégén nem fogok tudni blogot írni, így a heti tervet előre felvázolnám.
A egészségem újra tökéletes, elmúlt teljesen a nyak és váll fájdalom. Evégett kedden ismét nekiálltam edzeni. Először könnyed 4 gyakorlatos, 4 körös, 10/50 mp. Intervallal indítottam, de az edzés közepén, így is majd meg pusztultam. A testem megérezte a 2 heti leállást. Bizonyára híztam is, ami télen nem akkora megterhelés, hisz raktározik a test. A kenyeret teljesen elhagytam megint, viszont a reggeli kávé bevezetésre került.

Találtam egy új hölgyet a Youtubon, melynek feladataiból szerdán összeválogatva kar-popsi-hát gyakorlatokat választottam. 4 gyakorlat, 5 kör , 5/30mp

A hét további részében hasonlókép alakulnak a napjaim. 
Csütörtök ismét egyéni intervall, szűkített idővel (5/30)
Pénteken Lisával tervezek kardiós intervallt.
Szombat-vasárnap pihenőnap.


A héten készítettem, befeszített testes fotót, melyen szerintem jól látszík, hogy semmit nem fejlődtem 1 hónap alatt, sőt szedtem fel centiket is.






2013. december 8., vasárnap

December 1 hete



Kényszerpihenő folytatódott ezen a héten is. A fájdalom nem csökkent, és ezzel egyidejűleg a kedvem sem jött meg az edzéshez. A kenyeret elhagytam az étrendéből, és helyette kicsit kekszezem reggel. Az adag 5-7db háztartási keksz, és víz. Ezzel kibírom a főétkezésig, így 1-2óra körül ebédelek, és a nap további részében csak felvágottat eszem. Egyelőre a hatását még nem érzem.

2013. november 30., szombat

November 4 hete pihenőhét



Kényszer pihenőre ítéltem magam ezen a héten. A jobb oldalam húzatott kapott, így fájdalomcsillapító, és Venoruton krém volt az esti menü. A nyakam, a vállam olyan mértékben fájt, hogy senkinek nem kívánom. A testem pedig azonnal megérezte ezt a hetet. Érezhetően kezdek dagadni.

2013. november 24., vasárnap

november 3 hete



Ezen a héten szerda-péntek-szombati napon volt edzés. Mivel leterhel rengeteg egyéni elfoglaltságom van, így nem tudom beiktatni a napjaimban az edzéseket. A reggeli-ebéd változatlanul böjt szerint alakul, de a kenyérfogyasztása nem marad el, így érezhetően híztam is. Az edzéseim saját magam alakítom, azaz egyedileg összeállítva a feladatokat. Az intervall edzésem 15 feladat és fix ismétlésszám, valamint 5 kör- 5 feladat, 10/50 intervallban alakult.
A folyadékfogyasztásom eléggé megnövekedtet, mert fűtési szezonban kívánom is, tehát 3 liter naponta biztosan lecsúszott.

2013. november 17., vasárnap

November 2 hete



Eltelt ismét egy hét, de sajnos visszaestem. Ismét eszem pékterméket. Az étkezést nehezen tudom betartani, mert időbeosztásom változott. Délig szükségem van egy kis szénhidrátra, és mivel nincs lehetőségem meleg ételt vinni, sem különböző dobozocskákat magammal, így marad a jól bevált szendvics. A heti 3-4 edzést be tudom iktatni az életemben, tehát ez fixen megmaradt, de bizonyára kevés lesz ahhoz, hogy eredményes legyen a novemberi hónapban.   Maradtam a Lisa féle intervall edzéseknél, sőt magam is összeállítottam a gyakorlatsorokat, ami nem teszi unalmassá az edzéseket. Energetikusabbnak érzem magam, de a kenyér bevitel érzem visszahúz. A menzi is hamarosan kopogtat az ajtóban, ezért folyamatosan éhes vagyok, na ezt a szokásos vívódást utálom. Nem érzem dagadtnak magam, de bizony kicsit háttérbe szorult a kihívás, melyet elterveztem.

Az edzések napjai: kedd-szerda-csütörök-vasárnap.

Az edzések Bodyrock videóra mentek, és egyénileg összeállított 10/50mp. Intervall edzésekre.

A saját edzéseknél törekedtem, hogy egy bizonyos testrészre koncentráljanak. Popsi-láb, has-felsőtest.

5 gyakorlat, eszköz zsák
10/50 intervall, 3 kör
1. 4 ütemű fekvőtámasz, fél fekvővel
2. guggolás zsákkal, zsák fejfölé emelés
3. zsákkal felülés
4. előre kitörés zsákkal oldalazva (bal-jobb)
5. hasprés felülés láb felhúzással

5 gyakorlat, eszköz: kézisúly, zsák
10/50mp intervall, 3 kör
1. sandbag swing
2. bicepsz gyakorlat (kézisúlyzó bicepsz, majd fej felé emelés)
3. oldal hasprés felváltva
4. zsák földről ellenkező oldalra fej felé emelése, majd vált
5. plank-ban térd oldalra húzása.

Fix ismétlésszám:
50x3 Mélyguggolás lépcsőnél
3x 2perc Kettesével a lépcsőfok felfelé haladva
20x3   Push-up lépcsőfokon
20x3   2 lépcsőfokra fel ugrani, majd vissza

A folyadékbevitel naponta 1l-1,5l ig.

2013. november 9., szombat

November 1 hete.



Eltelt 1 hét, esténként fáradtan, de eljutottam az edzésig. Maradtam a Bodyrock Lizás edzéseknél, mert nincs időm 30 perc edzésnél többre. A héten sikerült- 5.,6.,9.-én edzenem, és még vasárnapra, 10.-re is tervezek egy popsi edzést. Az edzések napján jól éreztem magam, és vártam más egy kicsit a kikapcsolódást. Pozitív jelzést is kaptam, hogy ismét fogytam, és ez megerősít, hogy ne hanyagoljam el az edzéseket. Legközelebb November utolsó napjában mérek, kíváncsi leszek mennyire lesz látványos a változás. Videókat nem linkelek, mert az eddig használtakat alkalmazom, hisz időm sincs most kutatni. Hogy a ”Zuzka edzéseket mikor veszem elő?”, nos ez egy jó kérdés. Talán hétvégéken beiktatom, de mivel hétköznap nincs időm a házimunkára, így lehet ez csak terv. Az étkezés annyiban változott, hogy reggelente kis szénhidrátot muszáj vagyok enni, mert a koncentráció elég nehezen megy nélküle, és 10-11 felé elálmosodom. A folyadékbevitel 1-2 liter között mozog, de elkezdett száradni a bőröm, ami gondolom több folyadékot kíván. Nehezen, de rá kell vennem magam, hogy többet igyak.

2013. november 2., szombat

Változtatás!

Kedves Blog követőim!

A napi poszt, novembertől  havi posztként lesz követhető. Sajnos ezzel megszűnnek a napi edzések megírásai, és havonta is csak összefoglalót készítek. Ne ijedjetek meg, nem adom fel, csak kevesebb időt fogok tudni a blog előtt ülni, és jegyzeteket frissíteni. A méretek, fotók, és az aktuális edzések linkjei nem maradnak el, de szűkítve lesz a napi beszámoló, vélemény írása.

2013. október 31., csütörtök

Összesítő méretek



  1hó./cm    2hó./cm 3hó/cm 4hó./cm 5hó./cm 6 hó./cm
Mell:  -4,5     +1,5



Mell alatt: -3      -1



Derék  vékony rész:  -5       0



Derék köldöknél:  -5,5      -2



Derék vastag rész:  -3      -2



Csípő: 0      +1



Kar: +0,5       0



Comb:  -1    -0,5



Vádli:  -1    -0,5


2 hónap méretek

2013.10.07.

Mell: 97cm
Mell alatt: 80cm
Derék  vékony rész: 79cm
Derék köldöknél: 84cm
Derék vastag rész: 89,5cm
Csípő:95,5 cm
Kar: 30,2cm
Comb: 54,5 cm
Vádli: 37 cm

2013.10.14.

Mell:97 cm
Mell alatt: 80cm
Derék  vékony rész:80cm
Derék köldöknél:84,5 cm
Derék vastag rész:89,7 cm
Csípő:95,5 cm
Kar:30 cm
Comb:54  cm
Vádli:37,5 cm

2013.10.21. (Menzi előtt néhány nappal.)

Mell: 97cm
Mell alatt: 80cm
Derék  vékony rész: 78,5cm
Derék köldöknél: 84cm
Derék vastag rész: 88cm
Csípő:95 cm
Kar: 29cm
Comb: 53,5 cm
Vádli: 37cm

2013.10.31.

Mell: 96 cm
Mell alatt: 79cm
Derék  vékony rész: 78cm
Derék köldöknél: 83,5cm
Derék vastag rész: 88cm
Csípő: 94cm
Kar: 29,5cm
Comb:  53,5cm
Vádli: 36,5cm

1hó/31nap

1hó/31nap



Elkövetkezett a 2 hónap utolsó napja, ma fotóztam, és siralmas az eredmény. Alig változtam, ami persze az étkezésre vezethető vissza. A mérleg a mai napon: 62,5kg-ot mutatott. De nem keseredem el, hisz előttem van, még 10 hónap…… Meglepetésként, egy befeszített képet is készítettem:Alakul!





10/50 intervall
4 gyakorlat/3kör
Eszköz: zsák

Teljes videó:
Sexy Girl On Fire Workout

http://www.youtube.com/watch?v=YJ7gqIP2GAk


1hó/30 nap



1hó/30 nap

Kicsi izomláz jelentkezett a popsi részen. Ma sincs kedvem edzeni, viszont az étkezést könnyű ismét betartani. Hamarosan fotózom a változást, bízom benne, hogy alakultam.  


Néha kell olyan, hogy magunk állítjuk össze az edzéseket, mert kicsit elmegy a kedvünk attól, hogy keresgéljünk, vagy megmondják, hogy mikor mit csinálunk. Tehát most én is ezt tettem. Nem volt kedvem edzeni, így hát magam állítottam össze a mai napi edzést.  



10/50 intervall
3 kör
4 gyakorlat
Eszköz: zsák

1. Guggolással  zsák fej felé emelés
2. Oldalhasprés jobb-bal felváltva
3. Mélyguggolás zsákkal
4. Push-up+ jobb-bal kar oldalemelés

1kör:20,21,20,11
2kör:20,22,21,10
3:kör21,21,22,12


Edzés előtti étkezés:13,40 perc
Edzés kezdés:19,55 perc 
Elfogyasztott folyadék: 1,5L

Vélemény: Erősítő edzésnek tökéletes volt. A Push-up nehézkesen ment, a váll fájdogálástól, de maga az edzés jól eset.
A végére egész testemben vörösen izzottam, utána a langyos fürdő teljesen feldobott.

 A bőrünk fiatalsága és feszessége végett a hideg-meleg vizes zuhany, jótékony hatással bír. Nyáron előszeretettel használom, minden edzés után. A hidegebb időkben nem viszem túlzásba, így marad a langyos vizes verzió.



1hó/29nap

1hó/29nap




A nap kezdete igen jól sikerült, de nem vártam a délutáni edzést. Szeretem az őszt, de a kiszámíthatatlan időjárást nem. Az étkezésre jobban oda kell figyelnem, hisz az utóbbi hetekben, kicsit elkanászodtam. 

10/50 intervall
4 gyakorlat
3 kör
Estzköz: ugrálókötél, equalizer
Teljes videó! 
 1kör:8,3.5,14,4
2kör:9,4,14,4.5
3kör:9,3.5,17,3

Edzés előtti étkezés:14,40perc
Edzés kezdés:19,20 perc 
Elfogyasztott folyadék: 1,1L

Vélemény:
A videó teljes, és egész testet átmozgató kardió edzés. Nem volt kedvem neki kezdeni, és a közepénél, már elég rendesen elfáradtam.


1hó/28nap

1hó/28nap



A reggelem nehézkesen indult, fáradtnak, éhesnek éreztem magam. Ismét visszatérek a böjtre, így rávennem magam a délelőtti éhezésre. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem ettem semmit, de a csillapítás végett vízzel és almával próbáltam kihúzni az első étkezésig. Ezt nem kell később alkalmaznom, mert a szervezetem nem kívánja a délelőtti étkezést, ha a böjtöt betartom.

10/45 intervall
19gyakorlat
Eszköz: kézi súlyzó, zsák (vizes palack)
Teljes videó!
 http://www.youtube.com/watch?v=8AM7buhqcNE



Teljesített darabszám: 4.5,16,36,15,29,3,4.5,9,5.5,15,15,15,14,18,7,24,17,8,3,28

Edzés előtti étkezés:12,30óra
Edzés kezdés:18,30 perc 
Elfogyasztott folyadék: 1,7L

Vélemény:
Kedvenc videóim egyike. Mivel egész testben átmozgat, és nagyon intenzív kardió edzés. Erősítésnek kar és felsőtestre is hatásos. Régebben ezt az edzés, heti szinten, többször használtam, az eredmény rendkívül látványos volt. A fogyásban nagyon nagy szerepet játszott. Most nehézkesebben sikerült, ami kicsit elszomorít, hisz lassan vége a 2 hónapnak, és ennél edzettebbnek gondoltam magam.  Talán a pihenőnapok miatt, kicsit lassabban térek magamhoz. Az utolsó 3 gyakorlatnál már alig bírtam, de a végére jól leizzadva, teljes testem vörösen izzott.

2013. október 27., vasárnap

1hó/24-25-26-27 pihenőnap

1hó/24-25-26-27 pihenőnap

Sok teendő akadt, így ismét kényszer pihenőre ítéltem magam. A 4 nap pihenőnaptól bűntudatom volt. Lassan kezdődik az iskolám is, amitől még ritkábban fogok tudni blogolni, és edzeni, de nem adom fel. 1 év a terv, mindig ez lebeg előttem, és nem akarok megbukni. A heti 3-4 napi edzés nem sok, de nem is kevés, hisz teszek valamit a testemért. Az utóbbi 2 hétben, az alakulásom is lelassult. Ezt betudom az étkezési kilengéseimnek, valamint a kevés tornának. Látom a változást magamon, bár lassabban, mint amire számítottam. Jövőhét az utolsó, hogy naponta beszámolok a teendőimről. Novembertől indul, egy másik időszámítás, mely leszűkíti az időmet, és így ritkábban fogok tudni jegyzetelni. Arra is gondoltam, hogy itt az ideje elkezdeni Zuzkát, napi szinten, hetente 4-5 napban, így könnyebben követhető lesz a ZWOW által. Videók megtalálhatóak a Youtubon.

Sajnos nem foglalkoztam a folyadékbevitellel, és nem is írtam.

2013. október 23., szerda

1hó/23nap

1hó/23nap 

 A pocak részen erősödött az izomláz, a köhögés nehézkes. Fittebbnek és mégis nehézkesnek érzem magam. Az étkezés nehezemre esik betartani, kicsit ingerültebb vagyok. Nehézkesre sikeredett eddig a hét, és a folytatás sem lesz könnyű. 


10/50 intervall
4 gyakorlat
3 kör

http://youtu.be/gjkobUMIz4E

1kör:2.5,8,2,23
2kör:3.2,9,2.4,25
3kör:3,9,3.2,25

Edzés előtti étkezés:12,40óra
Edzés kezdés:17,10 perc 
Elfogyasztott folyadék: 1,2L

Vélemény:

Kardió edzésnek tökéletes. Picit felpörget. A hatásosság érdekében, a végére erősítő gyakorlatokat is berakhatunk. Időszűkében, nálam ez most nem valósult meg.

2013. október 22., kedd

1hó/22nap

 1hó/22nap


A tegnapi hasas gyakorlatok után, az izomláz sem maradt el.  Egyelőre fájdalmat sehol nem érzek, talán a pihenőnap miatt a testem is kicsit megnyugodott. Viszont aggasztóan többet eszem, és éhesebbnek is érzem magam. Napközben, az elfogyasztott élelmiszer bevitel, a napi 5-szöri étkezésnek megfelelne. Érzem is, hogy sok, mert fáradtabbnak érzem magam. A kefir fogyasztástól, ismét elkezdett pattanásos lenni az arcom, így sajnos meg kell válnom tőle.


10/50 intervall
8 gyakorlat 

Eszköz:zsák, steppad vagy nélküle

Bang Bang | KILLER FAT BURN WORKOUT Challenge | Day #6
http://www.youtube.com/watch?v=sQqY6J2cKas&feature=youtu.be



Teljesített darabszám: 14,28,15,13,15,10,26,8

Edzés előtti étkezés:12,40óra
Edzés kezdés:19,50 perc 
Elfogyasztott folyadék: 0,7L

Vélemény: A videó teljes, nem szükséges kiírni. Hasra koncentrál. A gyakorlatok nagyon megmozgatnak, talán a 9 perc nem elegendő, így legközelebb 2 körben fogom elvégezni.

















2013. október 21., hétfő

1hó/21nap

1hó/21 nap

Pihenőnapok miatt, kicsit nehezebben indultam neki az edzésnek.

15 gyakorlat
fix ismétlésszám/ 50 mp. ugrálókötelezés

Eszközök: súlyzó, ugrókötél, equaliser
Sexy Summer Body Sweat - HiitMax #8
http://www.youtube.com/watch?v=f_rh_1MBXVg

Teljesített idő: 22,20mp.

Edzés előtti étkezés: 13,20óra
Edzés kezdés: 18,30 perc 
Elfogyasztott folyadék: 1,3L

Vélemény:
A videó kardió, és erősítő gyakorlatok egyben. A helyes kivitelezés sem eset nehezemre, viszont előtte természetesen kiírtam a gyakorlatokat. Hasra sokat koncentrál, így a nyújtás feltétlen ajánlott a végén.


2013. október 18., péntek

1hó/18-19-20 pihenőnap (Kérdések és válaszok)

1hó/18nap


A hétvégére, megint be kell iktatnom egy hosszú pihenőnapot. Fáradtan ébredtem, és az időjárás sem kedvez a testemnek. Hirtelen felmelegedés, majd lehűlés, ezt nem kedvelem. A mai napra terveztem edzés, de sajnos már reggel rá kellett döbbennem, hogy bizony nem lesz rá időm. Persze nem olyan sok idő a 15 perc, és kifogásokat is kereshetnék, a leghihetőbb magyarázatom erre, hogy más elfoglaltság miatt nem maradt rá időm.

Folyadék fogyasztás: 2,1l

1hó/19-20nap



Hétvégére felmelegedett megint az idő, az izületeim ismét forrnak, de elviselhetőbb a fájdalom. Nem hiányzik az edzés, furcsállom is. A menzi hamarosan beköszönt, és érezhető, hogy kívánós lettem. Éhesnek érzem magam, emiatt

Megfogalmazódott bennem 10 kérdés, azzal kapcsolatban, hogy mit várok magamtól.
A kérdésekre hamar meg is kaptam a választ, csak picit a lelkembe kellett néznem.

  1. Mit teszek azért, hogy sikerüljön a kitűzött cél?
Válasz: Ügyelek az egészséges táplálkozásra, és beiktattam a mozgást az életembe.
  1. Mennyi időt adtam magamnak, hogy a kitűzött célt elérjem?
Válasz: 1 év, de utána sincs vége!
      3.   Van-e lelkiismeret furdalás, ha netán elcsábulnék és sütit ennék?
Válasz: Sajnos van! Viszont belátom, hogy a testem jelzésére figyelnem kell, és ismerni kell a mértékességet.
  1. Használok-e mérleget?
Válasz: Nem!!! Nekem a centik számítanak!
  1. Bánom-e, ha hetente besikerül több pihenőnap?
Válasz: Ha előre megtervezem a napom, és még sem tudom teljesíteni időhiány miatt, akkor igen bánt a dolog.
      6.   Mennyi időt szánok a sportra?
Válasz: Heti 5 nap, napi 30-45perc.
7.  Elegendőnek tartom-e a heti 5 napi edzést?
Válasz: Nem könyv szerint edzem, és nem is tréner segítségével, viszont ismerem a testem, és tudom milyen mértékben, alakulok, tehát igen!
8.      A pihenőnapok során teszek-e bármit, amivel segítem az alakulásomat?
Válasz: Egészséges étkezés, szabadtéri elfoglaltság.
9.      Használok-e étrend-kiegészítőket?
Válasz: Nem
10.  Javasolnák-e bármit azoknak, akik nem hisznek a napi 15-20 perc edzésekben?
Válasz: Ki kell próbálni, és utána véleményt alkotni, ha valóban nem hatásos, akkor a test más edzésre van bekódolva.  

Folyadék fogyasztás: 1,5l


2013. október 17., csütörtök

1hó/17nap

1hó/17nap



Nem érzem magam fáradtnak, inkább teljes testemben izomláz jelentkezett, amitől nehézkesen közlekedem. Konkrét testrészt nem tudok írni, mert mindenhol érzem. Hatásos volt a tegnapi nap.

10/50 intervall
6 gyakorlat/3 kör
Eszköz: kézi súlyzó, zsák, UGL labda
http://www.youtube.com/watch?v=LJufyte4h-Q
Upper Body Blast Workout | TheHiit #25

1kör:24,4.5,21,7,8,25
2kör:25,6,19,8,9,27
3kör:
28,7,22,9,11,32

 
Edzés előtti étkezés:16óra
Edzés kezdés:19,15 perc 
Elfogyasztott folyadék: 1L

Vélemény:
Felsőtest (kas) és has edzés. Inkább erősítő gyakorlatok. A tegnapi izomláz után jól eset.

 

 

2013. október 16., szerda

1hó/16nap

1hó/16nap



Izomláz a hátsó comb tájékon és popsiban erősödött.  Egyelőre eltűnt a hát és derékfájdalom, a csípő és a váll részen teljes egészében megszűnt.


10/50 intervall

4 gyakorlat, 3 kör
Eszköz: zsàk
kivàltható: kézi súlyzó
http://www.youtube.com/watch?v=S_f_zA7oA1A
Hot Dirty Lust


1kör:8,19,6,7
2kör:8,20,8,5
3kör: 7,21,8,6


10/50 intervall
18 gyakorlat
Teljes videó
Eszköz: UGL labda
Helyettesítő vagy elhagyható: szék vagy steppad, bokasúly, zsàk
http://www.youtube.com/watch?v=YCQEdEvgu-A
Sweet Nothing - HiitCore #2




Teljesített darabszám: 90,45,30,30,14,19,21,27,30,30,25,11,19,19,17,17,11
Edzés előtti étkezés:16,40  perc
Edzés kezdés: 18,20perc 
Elfogyasztott folyadék:1 L

Vélemény: Az első intervall, amilyen könnyűnek látszik, olyan nehéz volt. Teljes testet edzés. A második intervall, hasra és csípőre koncentrál, nagyon hatásos, jó gyakorlatsor. Az edzés végén ömlött rólam a víz, nagyon átmozgatott, és a tegnapi pihenőnap után rendkívül jól eset.

2013. október 14., hétfő

1hó/15nap pihenőnap

1hó/15nap

Popsi és láb tájékon érzek izomlázat. A 2 hónap felénél tartok, de sajnos az előző heti kilengésemnek köszönhetően olyan, mintha még csak most kezdeném az egész kihívást. Fáradtnak és éhesnek érzem magam, annak ellenére, hogy tegnap ismét böjtöltem. Nehézkesen indult, de meg tudtam állni, hogy ne faljak fel minendt a hütőszekrényből. A délelőtti órákra tervezem a mai edzésem, éhgyomorra.

Sajnos a mai edzés elmaradt, időhiány miatt.

Elfogyasztott folyadék: 1,6l

1hó/14 nap

1hó/14nap

Későn feküdtem el, és emiatt picit fáradtan keltem, de végre jól aludtam. Sehol a fájdalom, talán az előzőhét pihenőnapjai kellettek. A böjtétkezésre mától ismét visszaállok, már reggel érezhető volt az elvonási tünet. A méretek igazolták a gyanút, hogy nőttem egy picit, azaz a fánk megtette a hatását. Az előző hetet úgy jellemezném, hogy katasztrófa. Izomláz a popsi és comb részen érzek, nehézkés a járás is. A lépcsős torna ma folytatódik, de persze mellé lesz intervall is Zuzkával.

 10/50 intervall
6 gyakorlat/ 3 kör
eszköz: kézisúlyzó, steppad
Alternatív eszközök a videóban.
Fekvőtámaszos gyakorlatnál: 5 fekvő, 5 montenbike
http://www.youtube.com/watch?v=EISyv7oGmRw&feature=share&list=PL23DDCEAB40FEC80




1kör: 23,20,21,2.5,18,4
2kör:22,21,24,2.5,19,6
3kör:25,18,21,2.5,20,6


Edzés előtti étkezés: 12,40 perc
Edzés kezdés:18,30 perc 
Elfogyasztott folyadék:1,2 L

Vélemény: A videó popsira és lábra koncentrál, de megmozgat rendesen, így a végére garantáltan elfárad az ember. Fix ismétlésszámmal az edzés időtartalma kitolódik, ezért intervallban csináltam. A 2.kör közepénél, már nagyon fáradtnak éreztem magam, és igazán vártam a végét. Hiába nyújtottam le, a popsiban már jelentkezett az izomláz estére.




1hó/13nap

1hó/13nap



Végre jól aludtam éjjel, a derékfájdalmam elmúlt. A joga lehetet a bűnös. Hát, kar és popsi részen érzek izomlázat. Az éhség nem csillapodott, és a legnagyobb bűnözést ma követtem el. (4 db. Farsangi fánk) Biztos vagyok benne, hogy a heti méretkezés nem zárul valami jól. Nem vagyok büszke magamra, sőt szégyenlem, hogy a héten ennyire elhagytam magam. Sajnos házimunka és a szép idő végett a mai edzés elmaradt. Készülve a hidegre, kicsivel több tennivaló akadt a házban, és délután kirándult a család is picit. A mai edzés helyett, kitaláltam egy elég érdekes kis edzésnek nevezhető tornát, amit napközben alkalmaztam. Mivel emeleti házban élek, így kihasználtam az adottságait, azaz a szintkülönbséget. Minden lépcső használatnál felfelé kettesével vettem a lépcsőfokokat, és lefelé egyesével végeztem mélyguggolásokat. A lépcsők száma: 13
A nap végére már olyan izomlázam volt, hogy nehézkesnek bizonyult a járás is. A nap folyamán, ezt a kört legalább 20szor megtettem, tehát szép mennyiség jöhetett össze. 


Elfogyasztott folyadék:1L

1hó/12nap

1hó/12nap




A hátrészen érzek izomlázat. Az étkezést még nem tudtam visszaállítani. 3-szor étkeztem, és nem egészségeset. Felfújódtam, éhes vagyok, és fáradt. Kezdem elveszíteni a hitemet, és most úgy gondolom, hogy nem fog sikerülni a 365 napos elhatározás. Gondolom, hogy ez természetes, hisz nem dolgozhat az ember mindig 100%-on. Talán a hét kezdete vette el az erőmet, a váltásra még nem voltam felkészülve. Több időre lenne szükségem, hogy a napi rutinba berakjak 1 órás edzést. 


10/50 mp intervall
12 gyakorlat
Eszköz: nincs
Teljes videó, nem szükséges kiírni a feladatokat.
http://youtu.be/BKXhpaxzIFA
Twelve Minute Madness Workout



Teljesített darabszám: 42,37,5,10,8,4,20,14,5,2,4,3

Edzés előtti étkezés: 12,10 perc
Edzés kezdete: 19,20 perc 
Elfogyasztott folyadék:1,5 L

Vélemény: A teljes videó ne tévesszen meg senkit, mert bár nem kell leírni a gyakorlatokat, még is azt tanácsolom, hogy a videót először nézzük végig, s majd csak utána kövessük az edzést. Nagyon intenzív, teljes testes, kardió gyakorlatsor. Sajnos nem néztem meg előtte a videót, így 6. gyakorlatnál belezavarodtam kicsit, és ezzel a további edzést lelassítottam.